Az élelmiszerhulladék mennyiségének csökkentése volt a témája a Nébih Kerekasztal rendezvénysorozat első eseményének, ahol a forgalmazók és a karitatív szervezetek mellett a hatósági szakemberek és a jogalkotók képviselői is részt vettek.

Az első kerekasztal egyik legfontosabb témája a lejárt minőségmegőrzési idejű, de élelmiszerbiztonsági kockázatot nem jelentő tartósabb élelmiszerek és élelmiszer-összetevők hasznosíthatósága volt. Ugyanakkor szó volt a különböző lejárati idők jobb elkülönítéséről, vagy esetleges alternatív jelöléssel való kiegészítéséről, illetve a fogyasztók hatékonyabb tájékoztatásáról is.

A kerekasztal-beszélgetésen a Földművelésügyi Minisztérium és a Nébih szakemberei mellett, a Magyar Élelmiszerbank Egyesület, az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetsége, valamint – a Tesco és Spar képviselője révén – a kereskedelmi oldal is képviseltette magát, lehetővé téve, hogy valóban minden oldalról, szemszögből megvizsgálják az élelmiszerhulladék csökkentésének akadályait és lehetőségeit.

A negyedévente jelentkező kerekasztal-rendezvények lehetőséget teremtenek olyan jogi, szervezési vagy éppen kommunikációs problémák megbeszélésére, amelyekkel a jogkövető vállalkozások rendszeresen találkoznak munkájuk során. Célkitűzés, hogy az események témái minden alkalommal a vállalkozások igényeihez és az élelmiszer-ágazatot érő aktuális kihívásokhoz igazodjanak.

 

05/03/2018
Hungary
Hungary

Language: 

  • Hungarian

Organizer: 

NÉBIH

Date: 

05/03/2018

Place: 

Hungary

Country: 

Hungary

Organizer: 

NÉBIH

Language: 

  • Hungarian