2018. februárjában ismét ülésezett az Élelmiszer Érték Fórum Irányító Bizottsága. Az ülésre a Földművelésügyi Minisztériumban került sor, a megbeszélésen az IB valamennyi tagja jelen volt.

Az Irányító Bizottság áttekintette a Fórum égisze alatt futó projektjeit, és az egyes projektek közötti együttműködéseket. A résztvevők megállapították, hogy a projektek az előzetes tervek szerint haladnak előre.

A résztvevők ismertették a projektekkel kapcsolatos jövőbeni terveiket illetve új projektekkel kapcsolatos tervekról is szó esett.

Az ülésen ismertetésre kerültek az élelmiszerpazarlással kapcsolatos főbb nemzetközi hírek, események is, így szó esett az EU Élelmiszerpazarlás Platform ülésein elhangzottakról, az EU Élelmiszeradományozási Útmutatóról, az EU Hulladék Direktívájáról valamint az Csehországban bevezetett új élelmiszerpazarlással kapcsolatos törvényről.

Ismeretésre kerültek az élelmiszerpazarlás témájában közelmúltban elindított nemzetközi tudásbázisok is, a REFRESH Community of Experts illetve az EU Élelmiszerpazarlás Platform által elindított tudásbázis is.